
Én magam
2021.12.11. Szombat
Nem tudom te hogy vagy vele de én nagyon nehezen írok magamról! A velem történt eseményekről,érzésekről és úgy általában magamról nagyon nehéz beszélnem,írnom. Ahogy most is ezt elkezdtem mindenféle cselekvésre ösztönzött már a gondolat is. Csuriba fogtam a hajam,elrendeztem a párnákat az ágyon, azonnal innom kellett,mert kiszáradt a szám....szóval bekapcsolt a pótcselekvés üzemmód! A lényeg akkor is lényeg marad, hogy ebben a részben elsődlegesen én magam leszek a téma. Ez a fajta önkifejezési mód nekem terápia, túl lendülni egy nehéz időszakon ,megtalálni a mindennapokban a jó dolgokat, építeni az emberi kapcsolataimat.
Kreatív bindzsiségek
A kreativitás nem csak a lelkemre van fejlesztő hatással, hanem az egész világlátásomra. Tízenpáréves voltam, amikor egy nyári munka alkalmával, volt szerencsém egy egész nyarat az Óbudai temetőnél lévő virágüzletben eltölteni. Emlékszem minden pillanatára...és az a nyár meghatározó lett számomra.

A 2019-es évben elkezdődött koronavírus járvány sok embert "kikergetett" a természetbe. Engem nem kellett kergetni, de persze az elmúlt években én is jobban szerettem az edzésnek és a szabadidő eltöltésének az edzőtermi formáját. Aztán valami megváltozott, olyan tragédia ért,ami után az ember nem mindig képes ugyanazt az életet élni mint előtte. Megspékelve a vírus miatti felfordulással,egyre többet kezdtem a természetbe járni. Nyugalom,csend és béke volt ott. 50. születésnapom után kezdtem el futni , na persze ne gondolj valami óriási teljesítményre de nekem az volt. Már az elindulás is az volt! Sportcipőt húztam és elindultam és minden percét élveztem. Nagyon nagyon kezdő vagyok a futásban, de kitartóan megyek és ha egy egy nap rosszabbul is megy, én akkor sem adom fel!
A kirándulás egészen más tészta , az erdő az valami fantasztikus, olyan sok energiával tölt fel mint semmi más.Baktatni az erdőben még télen is (amikor kopárak és szürkék a fák) akkor is egy egészen más színt visz az ember életébe. Jó dolog ölelgetni a fákat és a száraz avarban hallgatni a bakancsunk surrogását.

Receptek
2021.12.29.
A karácsony azonban más! Finom ételek, sütemények és plusz 3 kiló felesleg:D. De hát mire való a január ha nem a diétára!!! 🤭🙃🐱
Egyik nagy kedvencem a sajtos stangli, most sem maradhatott ki!
Én így csinálom:
50dkg liszt
20dkg zsír
20dkg vaj
1evokanal só
1kis pohár tejföl
2tojas
tetejére sajt
Ez az alap recept, és ha van otthon túró, akkor azt is teszek bele, sőt ha van elég sajt, akkor az is mehet a tésztájába.
Először a lisztet a vajjal és a zsírral összemorzsolom jó porhanyósra, majd mehet bele a tojás a tejföl, só és igény szerint a többi hozzávaló!
Összedolgozom, kinyújtom,megkenem a tetejét tojással és megszórom reszelt sajttal. (anyósomtól tanultam, hogy ha a reszelt sajthoz adunk egy kis lisztet, akkor szépen szét válik és szorható lesz!) 😉

Masszázs
Kattints ide, és kezdheted is az írást. Eos qui ratione voluptatem sequi nesciunt neque porro quisquam est qui dolorem ipsum quia dolor.